Valkonya

Nagyböjt utolsó hetében járunk. Ez a Nagyhét. Közeleg a katolikusság legnagyobb ünnepe, a Feltámadásra várunk.
Előtte azonban még néhány gondolat arról a böjti időszakról, melyet néhány napon belül magunk mögött hagyunk.

,,A negyvenlőböjt elnevezés középkori magyar nyelvhasználatban gyökerezik és a 20. század közepéig élt az idősebbek ajkán. Más változata:,, bűt” (böjt), a szakrális pogány rétegből került át a keresztény szóhasználatba.
A nagyböjt általában az elcsendesedés ideje (volt) .
Kerülték a szórakozásokat, nem tartottak lakodalmakat sem.
Őseink a nagyböjt péntekjein, különösen Nagypénteken az egész napot ,, veszteglésben” , azaz hallgatásban töltötték.
Ókeresztény regula szerint a húsfélék mellett ,, lacticinium” , keleti, görögkeleti szóhasználat szerint fehér eledel
( tej, túró, vaj, sajt, tojás ) sem kerülhetett a hívek asztalára.

A böjti hagyomány -és szokásrend a 20. század nagy gazdasági és társadalmi változásai, világnézeti forrongásai közepette
gyorsan pusztult, aszketikus – erkölcsi szándékaiban lassanként eltűnt. E folyamatot  erősítették a  folyton enyhülő egyházi
rendelkezések is, melyekkel a legkevésbé az öregek éltek.
A nagyböjt szigorú megtartóztatása a régiek számára a ,, jókedvű adakozás” ( 2Kor 9,7)  egy lehetősége volt, abban a meggyőződésben, hogy amit az ember Istenért megvon magától, azt lelke százszorosan visszanyeri.

A magyar parasztság a folytonos könnyítések ellenére is a 19. század végéig csupán halat és olyan eledelt fogyasztott,
melyeket ( a szegediek szavával élve) csak a ,, harmat nevelt”. Tehát növényféléket.
Az enyhítéseket visszautasító öreg tápéiak szerint:
,, Könnyű a bűt túrún, kinyérön”.    Vagyis hiányzik belőle az önmegtagadás.
A nagyböjti vezeklés kemény fajtája volt a ,, negyvenelés”:  nagyvenszer, azaz naponta csak egyszer étkezés a naplemente után az egész nagyböjt ideje alatt ( mint Ramadánkor a moszlimok…).

Erdélyben – valószínűleg a keleti egyház hatására- esküdtek is a böjtre:
,, Esküszöm az Élő Istenre, Szűz Máriára, 12 apostolokra és minden szent napokra és böjtökre, melyek úgy adják lelkem üdvösségét…”

A szegedi, kalocsai tájon a hívő – hagyományőrző asszonynép között sokan a nagyböjt péntekjeit, különösen a Nagypénteket három, esetleg hét szem búzán tartották meg!

Patosfán( Somogyország déli részén) a nagyböjti szerdákat, péntekeket és szombatokat is 3 szem búzán és vízen böjtölték meg, mondván, Jézus is így cselekedett a pusztában abban a 40 napban, azárt aki így böjtöl, minden
búzaszemen pecsétként meglátja Krisztus ábrázatát.
( Itt jegyzem meg azt, hogy Oltárcon született nagymamám is azt mondta: azért nem szabad eldobni a szemétbe a kenyeret, mert szent eledel, hiszen a búzán, melyből készül, rajta van Jézus arca! – úgyhogy ezt ismerték itt Zalában is valamennyire… )

Somogyban, Zalában még az is előfordult olykor, hogy a nagycsütörtök esti vacsorától
( amikor elnémulnak a harangok) kezdve a föltámadási nagymise (amikor újra megszólalnak a harangok)
utánig semmit sem vettek magukhoz a vízen kívül.
Privigye ( ez a település ,, fent ” van a mai Szlovákia területén) népe szerint egyébként Isten az ilyen vezeklőnek
minden bűnét megbocsájtja! ”

Magyar Katolikus Lexikon

Minden kedves Látogatónknak lelkiekben gazdag, szép Nagyhetet, és Istenben töltekező gazdag Húsvétot kívánok!

H. P.