Gábornak sikerült sok adattal megtömnie hozzászólását, s azt kérte, hogy javítsam ki, ha nem pontos. Majdnem azt mondanám, hogy nincs is más baja írásának, mint hogy sokat markol…
Persze a tűz itt is tűz meg ott is tűz: én a Szent Iván tüzét emlegettem, Ti aztán utaltatok a Húsvéti vigilia tüzére is. S mivel minden mindennel összefügg – amint mondják -, egyre sokasodnak az utalások, jelzések és jelentések. Annyira, hogy végül majdnem elfelejtjük, mit is akartunk eredetileg kijelenteni. Magam maradok a Szent Iván tüzénél, mert most az időszerű.
A tűzről elmondják véleményüket a kultúrtörténészek, a néprajzosok, vallástörténészek és liturgia-történészek. Nem tagadnak – tehát nem mondják azt, hogy a Húsvéti Vigilia tüze nem jelenti azt, hogy rokonságban állna az ősi germán tavaszünneppel. Tagadás helyett egyszerűen hallgat a vallástörténész. Nem tesz rá hangsúlyt. Viszont kiemel valami mást. Pl. azt, hogy a Húsvét Vigiliáján meggyújtott tű, valamint a róla meggyújtott húsvéti gyertya arra emlékeztet, hogy az egyiptomi fogságból kivonuló választott népet tűz- és felhőoszloppal vezette és védelmezte Isten. Húsvétkor ezen van hangsúly, szentivánkor a tűznek tisztító-gyógyító erején. Emlegetésével arra kívántam rámutatni, hogy nem lehet csak úgy szanzsén ördögi dolognak tartani. Összetettebb dolog ennél! Legyünk jók, és akkor a tüzünk is jó lesz.
11:44 – 2011/06/17 hozzászólást szerkesztette: Hatala Gábor
Marcsi mondta:
Milyen alkalomból raktak tüzet?
Hát, most, hogy visszagondolok, ez húsvétkor volt, ezért nem egészen, mármint nem, de szerintem ennek is a gyökere a hiedelemvilágba ősi hagyományokhoz nyúlik vissza. Ennyit leltem (alant), de Gyuri kérlek, javíts ki ha nem pontos.
Ahogy nagy ünnepekkor – akár a kereszténység kultúrkörében, akár a pogány hagyományokban – minden tájon és korban megtaláljuk az őselemeket, húsvétkor is számos hagyomány kapcsolódik hozzájuk.
Nagyszombaton a templom előtt vagy a templom mellett raktak máglyát, itt szentelték meg a tüzet, majd annak lángjával vagy parazsával gyújtották meg a templom óriási húsvéti gyertyáját. Hazánkban sokáig élt a szokást, hogy nagycsütörtöktől nagyszombatig nem raktak tüzet, majd nagyszombaton az új tüzet a templomból hazavitt szentelt parázzsal gyújtották meg, és ezen a tűzön főzték meg az ünnepi ételt. Európán leginkább Németországban maradtak fenn a húsvéti tűzhöz kapcsolódó szokások.
Az ünnep német elnevezése, az Ostern szó egy ősi germán istennő, Ostara nevéből származik, kinek ünnepe éppen a tavaszi napéjegyenlőség idejére esett. Az egyik legismertebb német húsvéti szokás a Húsvéti tűz – Osterfeuer. A húsvéti tüzek gyújtása, már az ősi germán tavaszünnep egyik fő látványossága is volt. Ma ezzel a tűzzel a keresztények Jézus feltámadását, az örök életet ünneplik, míg mások az élet éltetőjét, a napot köszöntik. Nagyszombaton vagy húsvét vasárnapján fadarabokból magas kupacot építenek a mezőn, egy dombtetőn, vagy éppenséggel a templom előtt, majd lángba borítják. Korábban a máglyarakás és gyújtás csak a férfiak kiváltsága volt, ma már ez egy igazi népünnepély, melyet talán a gyerekek élveznek a legjobban, mikor a kialvó tűz parazsában krumplit süthetnek. A fakupac tetejére néhol öreg méhkast vagy tojásokkal és szalagokkal feldíszített fenyőfát is állítanak, hogy a tüzet, mely az életet szimbolizálja, még jobban felszítsa. A tűz fényének szerencsehozó szerepet tulajdonítanak, így aki látja, szerencsefiává válik.
Az új tűz nagyszombati kultuszát előmozdította a pogány szakralizmus hagyatéka is. A germánok isteneik tiszteletére tavaszi tüzet gyújtottak, hogy elégessék a tél, sötétség, pusztulás démonait, s így földjeik termékenységét biztosítsák. Bonifác, a németek apostola ezt az ősi szokást a nagyszombati tűzszenteléssel és annak egyházias értelmezésével helyettesítette.
Ha este, sötétedés után végigmegyek az utcán, a legtöbb ablakból, a lehúzott redőnyök résein át kékes, zöldes. vöröses fények szűrődnek ki, vibrálnak, színüket változtatják, föl- fölvillannak. Kísértetek? Száz évvel ezelőtt talán még azt hittem volna. Ma már felvilágosult vagyok, és éppen az a valami világosított föl, ami e kísérteties fényeket szolgáltatja: a televízió. De azért néha még most is megborzongok, ha a titokzatos fények a szokásosnál élénkebben villognak. Hátha…
Jócskán velünk élnek ősi hiedelmeink. Hiába próbálták tiltani, büntetni, nevetségessé tenni: makacsul tartják magukat.
- Hál’istennek nem vagyok babonás – mondja a felvilágosult ember, és bal kezének középső ujjával lekopogja az asztalon, de alulról fölfelé háromszor, mert „csak úgy érvényes”. Kéményseprővel ritkán találkozunk, s lassan elfelejtjük, hogy ha „kéményseprőt látok, szerencsét találok” – és gyorsan meg kell fogni a ruhám gombját, nehogy elszaladjon a szerencsém…
Vizsgázni megy az egyetemista – aki aztán igazán fölvilágosult! -, és nem szabad neki szerencsét kívánni, hanem „kéz- és lábtörést”.
Az ugyancsak modern gondolkodású élsportoló viszi magával a versenyre a kabala-babáját, maciját, egerét, mókuskáját – kinek hogy -, mert nélküle nem fog győzni…
Mindezeket azért fontolgatom, mert hamarosan itt a szentivánéj, és nem nagyon sokára ideér a ludvércjárás napja is. Készülök rájuk. Mit gondoljak Szent Iván tüzéről, a ludvércekről és hasonlókról? Elsősorban is tudatosítsuk, hogy gondolatszabadság van: senki ne írja elő, hogy mit gondolhatunk és mit nem.
A magam részéről elfogadom a népszokások és néprajz két tudójának, Bálint Sándornak és Dömötör Teklának azt a megállapítását, miszerint átmeneti korban élünk, amelynek során elhalnak azok a hiedelmek, amelyekkel az ember szerette volna az agressziót és jóságot, jó- és balszerencsét, a sors kiszámíthatatlan eseményeit (betegség, halál, szerencsétlenség, szerelmi élet, párválasztás, gyermek születése) irányítani. Itt tartunk ma: a régi hiedelmek lassanként elkopnak, és mint irodalmi értékek, valamint népszokások, élnek tovább.
Egy példa:
A részben istentiszteleti, részben játékos céllal gyújtott tűz Szent Iván napjának előestéjén az európai népek közös hagyománya. A tűznek tisztító, gyógyító, termékenyítő erőt tulajdonítottak. Az egyház egyes országokban a Szent Iván tüzét az ördögi cselekedetek közé sorolta. Hazánkban azonban tűrte, sőt, bevette a liturgiába! Szertartáskönyvébe felvette (latinról magyarra fordította e cikk szerzője): „MÁGLYA MEGÁLDÁSA, AMELYET KLERIKUS VÉGEZ A TEMPLOMON KÍVÜL KERESZETELŐ SZENT JÁNOS SZÜLETÉSÉNEK VIGILIÁJÁN”.
A római, Keresztelő Szent Jánosról nevezett Lateráni Bazilika a világ legtekintélyesebb katolikus temploma. Rangja felülmúlja a Szent Péter Bazilikáét. A templom előtti téren a búcsúnap előestéjén évről évre mind a mai napig föllobog a máglya…
Fórumszabályzat
Bejelentkezés
Regisztráció
Keresés 
Üzenőfal
Téma Lezárva
Legutóbbi hozzászólások