"A társadalom fél, nagyon fél azoktól, akik ismerik önmagukat. Nekik ugyanis van egyfajta hatalmuk, egyfajta aurájuk és vonzerejük, azaz karizmájuk, ami képes a fiatal, még életteli embereket kiemelni a hagyományos rabságból. Egy megvilágosodott embert nem lehet rabszolgává tenni. Ez a probléma: őt nem lehet bebörtönözni. Mindenképpen nehéz befogadni egy olyan géniuszt, aki tud valamit a bensőről, hiszen belőle elkerülhetetlenül felforgató erő lesz. A tömegek nem akarják, hogy háborgassák őket, még akkor sem, ha épp boldogtalanok: mert boldogtalanok ugyan, de hozzá vannak szokva a boldogtalanságukhoz. És így mindenki, aki nem boldogtalan, idegennek tűnik számukra." (Osho)
„Elhiszek mindent, amit csak mondanak nekem. Szeretem, ha szokatlan dolgokat hallok. Álmélkodásra való képességemnek nincsenek határai. Nincs, ami hidegen hagyna. Épp ellenkezőleg: óvakodom, nehogy a képzeletemet bármi is korlátok közé szorítsa. Nem az a dolgom, hogy mindenben rendet teremtsek: a magam világa is kusza és változékony. Annyi biztos, hogy nem vagyok a világos gondolkodás embere.
Fenntartom magamnak a jogot, hogy ellentmondjak önmagamnak. Nem szándékozom hagyni, hogy megfosszanak attól a jogomtól, hogy ostobaságokat beszéljek, és teljes tisztelettel kérek engedélyt, hogy olykor-olykor tévedjek.”
"Senki nem ismeri az utat, amely előtted áll. Még soha senki nem járt ezen az úton, és nem is fog más járni rajta, mert ez a te utad.
Olyan egyedülálló, mint amilyen egyedülálló te vagy. Igen, egyedülálló vagy, és különleges, egyedülálló módon kell hozzájárulnod az élethez: ez a te igazi rendeltetésed.
Menj hát az utadon, menj azon az egyedülálló módon, amely csak a tiéd, de ne próbálj mielőbb célba érni. Mert nincsen cél. Maga az út a cél, a cél csak az út vége és egy új út kezdete.
Élvezd hát utadat, a te egyedülálló, csodálatos életutad. Engedd, hogy az élet minden nap megajándékozzon, és ha készen állsz, engedd, hogy „belső mestered” vezessen. Életed egyedülálló melódiáját eképpen fogod egyre tisztábban hallani magadban.
És énekelj! Mert minden a te örömödre teremtetett. Az egész teremtés éretted van!"
,,…még száz év múlva is lesznek emberek – sokan lesznek –, kik hazájukat szeretik, kik az emberiség nagy bajait orvosolni törekesznek, kik a nép erkölcsöt nemesítik, kik a felvilágosodást terjesztik, kik a semmiből teremteni, az embererőt istenerővé emelni igyekeznek; a „közügy” gárdája még mindig „légió!”, de ezekkel szemben fog állani az a másik óriás, akinek neve aNihil, a Semmi, aki nem hisz semmit, se Istent, se hazát, se nemzetet, se túlvilágot, se államot, se emberi törvényt, se családot, se becsületet, se költészetet; aki megtagadja a múltat, nem bánja a jövendőt, akinek nincs más célja, mint a mai nap, más ura, mint az én, más törvénye, mint azt tenni, ami neki jólesik.
Íme, itt az örök harc „Isten” és az „állat” között – mindkettő emberi alakban.
Nem így kell-e ennek következni száz év alatt?
Ez nem fantázia, ez nem prófécia, ez tudat! ez ismeret! "
A végtelen falban legyek egy tégla,
Lépcsõ, min felhalad valaki más,
Ekevas, mely mélyen a földbe ás,
Ám a kalász nem az õ érdeme.
Legyek a szél, mely hordja a magot,
De szirmát ki nem bontja a virágnak,
S az emberek, mikor a mezõn járnak,
A virágban hadd gyönyörködjenek.
Legyek a kendõ, mely könnyet töröl,
Legyek a csend, mely mindíg enyhet ad.
A kéz legyek, mely váltig simogat,
Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.
Legyek a fáradt pillákon az álom.
Legyek a délibáb, mely megjelen
És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem,
Legyek a délibáb a rónaságon
Legyek a vén föld fekete szívébõl
Egy mély sóhajtás fel a magas égig,
Legyek a drót, min üzenet megy végig
És cseréljenek ki, ha elszakadtam.
Sok lélek alatt legyek a tutaj,
Egyszerû, durván összerótt ladik,
Mit tengerbe visznek mély folyók.
Legyek a hegedû, mely végtelenbe sír,
Míg le nem teszi a mûvész a vonót.
„Nem érdekel, miből élsz.
Azt akarom tudni, mire vágysz, és hogy szembe mersz-e nézni a vágyaiddal.
Nem érdekel, hány éves vagy.
Azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy őrültnek tűnj szerelmeidért, álmaidért, és azért a kalandért, hogy életben vagy.
Nem érdekel, milyen bolygók köröznek holdad körül.
Azt akarom tudni, elérted-e már fájdalmaid középpontját, hogy megnyitottak-e már az élet csalódásai, hogy összezsugorodtál és bezárkóztál-e már a félelemtől, hogy érhet-e még fájdalom.
Azt akarom tudni, hogy elfogadod-e fájdalmamat és fájdalmadat anélkül, hogy elrejtenéd, vagy mindenképp megváltoztatni akarnád.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e örülni nekem és önmagadnak, hogy tudsz-e vadul táncolni, az eksztázistól megrészegedve anélkül, hogy figyelmeztetnél bennünket, legyünk óvatosak, reálisak, és emlékezzünk emberi mivoltunk korlátaira.
Nem érdekel, hogy igazat beszélsz-e.
Azt akarom tudni, hogy mersz-e másnak csalódást okozni, hogy hű maradhass önmagadhoz. Hogy elviseled-e a csalás vádját anélkül, hogy megcsalnád saját lelkedet.
Azt akarom tudni, hogy hűséges vagy-e, s ezáltal megbízható.
Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépséget akkor is, ha nem mindennap pompázik, és hogy tudod-e Isten jelenlétéből meríteni életed.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e kudarcaimmal és kudarcaiddal együtt élni, és a tóparton állva mégis az ezüst Hold felé kiáltani: Igen!
Nem érdekel, hol élsz, és mennyi pénzed van.
Azt akarom tudni, fel tudsz-e állni a kétségbeesés és a fájdalom éjszakája után, megviselten, sajgó sebekkel, hogy gyermekeidnek megadd mindazt, amire szükségük van.
Nem érdekel, ki vagy, és hogy kerültél ide.
Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz közepébe, és nem hátrálsz-e meg.
Nem érdekel, hol, mit és kitől tanultál.
Azt akarom tudni, mi ad neked erőt belülről, amikor kint már minden másnak vége van.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni önmagaddal, és hogy igazán szereted-e azt a társaságot, melyet üres óráidra magad mellé választottál."
Örkény István: Egy szoba, vályogfal, zsúpfedél
A nyanya az ágy szélén ült. Arca csupa bemetszés, ránc, barázda, rovás; csak
a fogsora villogott fiatalon. Harminckét gyönyörű foga volt az egri SZTK-ból,
vadonatúj.
Kászonyné Kakas Hanna barátságosan rámosolygott, és elébe tartotta a
mikrofont. Azt mondta:
- Csak meséljen bátran tovább a kedves néni. Se hangosabban, se halkabban,
hanem úgy, mint eddig. Ez a készülék arra való, hogy megőrizze azokat a szép
régi történeteket, amiket a kedves néni mesélni szokott.
- Nem kell magyarázni - szólalt meg a fiúunoka, aki egy szál klottgatyában
feküdt a másik ágyon, és egy Olcsó Könyvtár Balzacba volt belemerülve. - Már a
tavasszal direktbe közvetítették a nyanyát a televízión.
- Hát akkor tessék hozzáfogni - bátorította a nyanyát Kászonyné Kakas Hanna,
és nekem odaszólt: - Légy szíves.
Elindítottam a magnót. A nyanya minden elfogódottság nélkül, lassú
lélegzettel, alig észrevehető palócos tájszólással mesélni kezdett Kiss Puki
Bálintról, az öles termetű, mindent bíró patkolókovácsról, akit a hadiki híd
alatt, a folyó jegén, halálba kergetett a ludvérc.
- Nem a lidérc? - érdeklődött Kászonyné Kakas Hanna.
- Én ludvércnek tudom, aranyoskám.
- Akkor az úgy is van. Miféle dolog a ludvérc, kedves néni?
- Én már elég sokféle ludvércet láttam, aranyoskám. Egyszer ostorszál
vékonyságút, amelyik egész üstököscsóvát vont maga után, máskor olyan
kicsikéket, mint az egér farka, akkora fényecskékkel a tetejükben, mint a
gyufaláng. Melyik milyen. Tegnapelőtt például majdnem akkora ludvérc rohant itt
keresztül az udvaron, mint a templom tornya.
- És ezt a kedves néni a saját szemével látta? - kérdezte Kászonyné Kakas
Hanna.
A nyanya meglepetten elhallgatott, amitől összekoccantak az egri fogak.
Rábámult Kászonyné Kakas Hannára.
- Miért? - kérdezte aztán. - Maga talán még nem látott ludvércet, aranyoskám?
- Látni éppenséggel nem láttam - mondta óvatosan Kászonyné Kakas Hanna.
- Egész mostanáig azt hittem, hogy az csak a mesében van.
- Hát hol dolgozik maga, aranyoskám? - csodálkozott a nyanya.
- Az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen, kedves néni.
- Érdekes - mondta fejcsóválva a nyanya. - Pedig az én nagyobbik unokám is
oda jár. Mit is tanul Jóskánk? - fordult az ágy felé. Sose akar az eszembe
jutni.
- Kibernetikát - mondta a klottnadrágos unoka, föl se nézve a 'Betti
néni'ből.
02:56 – 2011/06/14 hozzászólást szerkesztette: Hatala Gábor
Székely himnusz ügyben ennyit leltem.
A Székely himnusz 1921-ben született, szövegét Csanády György, zenéjét Mihalik Kálmán szerezte. A szerzők szándéka nem az volt, hogy valódi himnuszt alkossanak a székely népnek, művük később sem vált hivatalos himnusszá. Az évtizedeken keresztül tiltott dal azonban hatalmas népszerűségre tett szert Erdélyben és Magyarországon
A himnuszt a 2009. szeptember 5-én Székelyudvarhelyen megtartott Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlésen határozatban fogadták el az önkormányzati képviselők Székelyföld hivatalos himnuszának
Régi Székely Himnusz vagy: Csíksomlyói Mária-siralom, kb. 1350-ből.
Bartók Béla jegyezte le a Csíki-medencében. Dallama hasonlít a Bartók Béla által írt "Egy este a székelyeknél" c. zenemű nyitányához. Mivel a nem-katolikus székelyek himnuszukként nem énekelték ezt a Mária-dalt, így vált a székelyek himnuszává a XX. században az 1921-ben Csanády György által írt és Mihalik Kálmán által megzenésített Ki tudja merre kezdetű dal.
Ezt a Mária-éneket a katolikus székelyek éneklik a csíksomlyói Mária búcsúk alkalmával.
Hej, én édes jó Istenem,
Oltalmazóm, segedelmem,
Vándorlásban reménységem,
Ínségemben légy kenyerem.
Vándor fecske sebes szárnyát,
Vándorlegény vándorbotját,
Vándor székely reménységét,
Jézus, áldd meg Erdély földjét.
Vándor fecske hazatalál,
Édesanyja fészkére száll,
Hazajöttünk, megáldott a Csíksomlyói Szűz Mária.
Fórumszabályzat
Bejelentkezés
Regisztráció
Keresés 
Üzenőfal
Legutóbbi hozzászólások