Támogassa adója 1% -val Valkonya jövőjét Valkonyai Civil Alkotó
Közösség EgyesületAdószám:
18627727-1-20
|
Hatala Gábor, 2015. márc. 06. A Falufejlesztési Társaság 2008 márciusában, Kemény Bertalan, a Falufejlesztési Társaság megalapítója és a falugondnoki szolgálat megálmodója és megvalósítója emlékének megőrzésére érdekében „Kemény Bertalan Falufejlesztési Díj” –at alapított.
Falugondnokunk, 2015.03.06-án, Alsómocsoládon, a díjátadó ünnepségen
Kemény Bertalan szelíd és következetes falufejlesztő volt, aki aktívan támogatta a lokális közösségek, emberi kapcsolatok építését.
A „Kemény Bertalan Falufejlesztési Díj” alapításának célja, hogy erkölcsi elismerése legyen mindazoknak, országhatáron belül, illetve a Kárpát-medence területén, akik falugondnoki feladatukat legalább 5 éve, kiemelkedő színvonalon, a munkaidő korlátait nem ismerve végzik. Akik szakmai tudásuk legjavát nyújtva, mindig lelkiismeretesen, nagy türelemmel, együttérzéssel és odaadóan szolgálják településüket.
Díjazottak: Ramháb Mária igazgató, Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár Verbovszki Károly, Háromhuta Község falugondnoka Szakony László, Valkonya Község falugondnoka Benkovics Tibor, Szentkirály Község falugondnoka
A díj erkölcsi elismerése továbbá azoknak a vidékfejlesztő szakembereknek, közösségfejlesztőknek is, akik szűkebb környezetükben, vagy országos szinten elkötelezetten tevékenykednek a centrum és a periféria közötti hídépítésben, akik munkájukban a kapcsolatteremtést, az értelmes dialógust tekintik legfontosabb eszközüknek a szakértők és a helyi lakosság közötti párbeszédben, az elmélet és gyakorlat között. A díj pénzjutalommal nem jár, de a kitüntetettek egy díszes oklevél mellett átvehetik Simorka Sándor szobrászművész bronzplakett alkotását.
A Falufejlesztési Társaság kitüntetését minden évben rangos bíráló bizottság ítéli oda.
Kedves Laci!
Gratulálunk! Köszönjük az eddigi munkádat, sok sikert és jó egészséget kívánunk a továbbiakban is!
Hatala Gábor, 2015. márc. 05. Tisztelettel meghívjuk
Valkonya Leányait és Asszonyait
2015. március 9-én (hétfőn) 18 órakor kezdődő nőnapi köszöntésre
a valkonyai kultúrházba.
Hatala Gábor, 2015. febr. 28. Február 25-én 15.20-kor megszületett Steinitz Dávid.
A legifjabb Steinitz jelenleg 52cm és 3660 gramm. Sok boldogságot az egész családnak!
Nóra és Norbi, gratulálunk!
Hatala Gábor, 2015. febr. 25. A letenyei rendelő átépítése miatt a fogorvosi rendelés 2015. március 2. napjától, előreláthatóan 2015. augusztusáig, az alábbi időpontokban és helyszínen lesz elérhető:
Dr. Lajkó Mihály II. sz. fogorvosi körzet betegei a 06-30/589-6800 telefonszámon jelentkezhetnek a doktor úrnál a Tótszerdahely, Ady utca 53. sz. alatti rendelőben.
Rendelési idő:
hétfő, szerda: 13,00 órától – 19, 00 óráig
kedd, csütörtök, péntek: 8,00 órától 14,00 óráig
Felhívjuk a betegek figyelmét, hogy rendelési időben időpontot kell kérni a fenti telefonszámon.
A betegek szállításáról a falugondnoki szolgálattól kérhető információ.
Hatala Gábor, 2015. febr. 17. A mellékelt hivatkozásra kattintva megtekinthetők Valkonya helyi rendeletei http://njt.hu/njt.php?onkormanyzati_rendeletek
A megjelenő keresőben adja meg a megye és a település nevét.
Hatala Gábor, 2015. febr. 10.
Új időpont!
Szeretettel meghívjuk
Önt és kedves családját, barátait a
február 14-én ( szombat) 17:00 órára
Magyarné Pápai Sarolta és Magyar Emil:
A Dél szenvedélye – Barangolás Macedóniában
című előadására
Helyszín: Valkonya, kultúrház
Kedves Valkonyaiak!
A Balassi Intézet vendégoktatójaként 2007-2011 között Macedóniában dolgoztam és éltem férjemmel. Szinte semmit nem tudtunk arról a világról, pedig csak pár száz kilométerre van Magyarországtól. Hálásak vagyunk a sorsnak, hogy megadta nekünk ezt a lehetőséget, mert egy csodálatos helyre kerültünk, amelynek nem csak természeti szépsége, hanem gazdag kulturális öröksége és lakosainak életszeretete is nagy hatással volt ránk. Erről a világról mesélünk.
Sok szeretettel várunk mindenkit!
Magyarné Pápai Sarolta és Magyar Emil
Hatala Gábor, 2015. febr. 05. Kedves Valkonyaiak és meghívott vendégeink!
A Saci és Emil február 7-re tervezett , A Dél szenvedélye – Barangolás Macedóniában című előadása elmarad, mivel Saciéknak sajnos váratlanul el kellett utazni. Az előadást természetesen egy későbbi időpontban megtartják.
Az új időpontot jövő hét elején közzétesszük itt a honlapon is!
Hatala Gábor, 2015. jan. 20.
A névjegyzékben lévő választópolgárok száma |
Szavazóként megjelent választópolgárok száma |
Urnában lévő, lebélyegzett szavazólapok száma |
Érvénytelen, lebélyegzett szavazólapok száma |
Érvényes szavazólapok száma |
55 |
53 |
53 |
1 |
52 |
A jelölt neve |
Jelölő szervezet |
Kapott érvényes szavazat |
% |
Polgármester |
Hatala Gábor |
Független jelölt |
28 |
53,85 |
|
Skoda István |
Független jelölt |
24 |
46,15 |
|
Hatala Gábor, 2015. jan. 06. Tisztelt Valkonyaiak!
Kedves Barátaink!
2015. első „téli esték” rendezvényére,
ismét egy kellemes szombat esti kikapcsolódásra invitálunk Mindenkit a Valkonyai Kultúrházba.
2015. január 10-én 17 órai kezdettel
Vereckei Ágnes tart előadás
„Törökország tegnap és ma, egy hétköznapi utazó szemével…”
címmel
Mindenkit szeretettel várunk.
Oldal: 6 / 6« Első«...23456
|
|