News

Energia

Kertművelés

Ökológia

Képeinkből

OLYMPUS DIGITAL CAMERA vegyes-022 35 Képeslap 1993 -ból ludverc2015l010 grac2015056 ludverc2015l109 ludverc2014097 OLYMPUS DIGITAL CAMERA szilveszter20130031 OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA ludverc2015l114 667 majusfa20160043 alkototabor2012083 Argentina, Dél- Amerika, Domina Zsóka 2012 majusfa2017119 Turistaház udvara 91 valkonya_ludverc0133

Hírcsoportok

Paul Moray: a “favető” ember

Talán a történet elolvasása után azt gondoljátok, hogy ez nem ide való.
Hogy mégis ide került arra szeretnék egy rövid magyarázatot adni.

A fa elültetése, felnevelése, netán öntözése energiát igényel. Hogy mennyit, az nem mindegy. Az sem hogy a sok munka eredményes lesz-e vagy sem.
Ezért nagy jelentőségű a magyar származású Moray Pál felfedezése.

Ha Jean Pain-t a magyar hagyományokhoz hűen “fanyüvőnek” kellene nevezni, Paul Moray ebben az esetben a “favető”. Paul Moray véletlenül fedezte fel a nagyon lerombolt ökorendszerek újjáépítéséhez szükséges megoldások egyik kulcsát.

Mint francia irodalomtanár, a fák neveinek ófrancia és kelta eredetű szófejtéseivel foglalkozott. A helyi hagyományok elmélyítésében megismerte a kelta druidák (a magyar táltosoknak megfelelő személyek) fákhoz kötött hiedelmeit a különböző varázslatok és gyógyítási eljárások tükrében. Tanulóival gyakran rótta a Dél-Franciaországi hegyvidéket, ahol a fákhoz kötődő legendák hangulatát idézte fel.

Egy völgyben, bőségesen öntözött gyümölcsöskertek mellett haladtak, ahol az egyik gazda a kis csoportnak elmagyarázta, hogy barack, őszibarack és szilvafák, az aszályos nyarat csak állandó öntözéssel élik túl. Ezután a csoport útja hegynek fel vezetett, ahol már csak a szárazságot jobban tűrő fenyő, cédrus és tölgyfák voltak, azok is egyre gyérebben. A rendszeresen visszatérő tüzek által elpusztított erdők helyén, magasabb vidékeken már csak szilarepedésekben növő gyér bokrokat lehetett látni. Ekkor pillantott meg az egyik tanuló egy magas sziklafal tetején viruló, egészséges gyümölcsökkel megrakott őszibarackfát. A fa egy sziklarepedésből nőtt ki, és minden öntözés nélkül szépen zöldellt.

A tanuló természetesen felvetette a kérdést: hogyan éli túl ez a fa az aszályos nyarat, minden öntözés nélkül akkor, amikor a völgyben ugyanolyan őszibarackfák öntözés nélkül elpusztulnak? Erre a fogas kérdésre Paul Moray nem tudott mit válaszolni, csak annyit, hogy a kérdéses fa feltehetően egy eldobott gyümölcsmagból kelt ki a sziklarepedésben. Ezután francia tanárunk egyre figyelmesebb lett ezekre a lehetetlen helyeken nőtt fákra. Gyümölcsökkel tele szilva- és barackfákkal találkozott középkori várromok bástyáinak a tetején, de látott kőerődítmény falrepedéséből magasan növő tölgyet, mandula és diófát is.

A csodálatos magoncok

Ezeket a fákat senki sem ültette. Mind magról kelt un. “magonc” volt. Emberünk, minden erdőgazdasági tudás és képesítés nélkül elkezdett kísérletezni. Facsemetéket ültetett komposzttal teletömött sziklarepedésekbe. Egyetlen ültetett csemete nem vert gyökeret, még öntözés árán sem. Ekkor gyümölcsmagokat helyezett el nedves homokkal teli műanyag dobozokba. Megfigyelte, hogy a magok akkor csíráznak könnyebben, amikor a homokba az “egyenlítőjük” vízszintesen lett elhelyezve. Ekkor a mag, mint egy száj, kinyílik, s belőle nem egy, hanem két csíra bújik ki. Az egyik lefelé, a másik felfelé növekedik. Meglepetésére, először a lefelé növő csíra fejlődik ki, a másik növekedése néhány milliméter után megáll.

A néhány milliméteres csírával rendelkező magot Paul Moray egy néhány maroknyi komposzttal teli kis mélyedésbe helyezte (néhány cm mélyre), ügyelvén a kikelt csírák eredeti irányára. Ha a magot megfordította, a csírák egymást keresztezve vették fel eredeti irányukat. A pisztácia maggal gyors eredményre jutott. A lefelé növő csíra néhány hónap alatt több méter mélyre hatolt. Ezalatt a másik csíra meg sem mozdult. A másik csíra kikelésére néha két vagy három teljes évet kellett várnia.

A kísérleteket Paul Moray földszakadék mentén végezte, ahol két – hároméves magoncokat temetett ki. A hajszálvékony függőleges gyökér egy év után már több mint tíz méteres mélységben volt. Szakkönyvekben kutatva, megtudta, hogy az ilyen magoncok központi gyökerének a hossza a száz métert is elérheti. Ez a gyökér addig nő, amíg vízzel nem találkozik. Ekkor kel ki a fiatal magonc.

Faiskolákat rendszerint olyan helyekre telepítik, ahol a talajvíz csak néhány méter mélyen van. Az elvetett magok így gyorsan kikelhetnek. Átültetéskor a csemete központi gyökerét az ásó elvágja. Átültetés után a fa ezt a központi gyökeret már nem tudja újra növeszteni. A nem mélyre hatoló új gyökerek, száraz talajban csak öntözéssel tudják a fát életben tartani.

A magonc gyümölcsöskert

Hosszú kísérletezés folyamán Paul Moray a csíráztatás és a magoncnevelés magasiskoláját alakította ki. Tudását egyre nehezebb kihívások elé állította. Egy sziklás, kopár hegyoldalon, még kecskelegelőnek is alkalmatlan földdarabot vásárolt (igaz, igen olcsón). Telkén a nyarakra egy esővíztároló fölé egy kis faházat épített. Amikor a néhány km-re eső faluban megtudták, hogy emberünk ott egy gyümölcsöskertet szándékozik telepíteni, mindenki “városi bolondnak” nézte és nyíltan kinevették.

A sziklás alapot mezőgazdasági robbanószerrel (amit egyes vidékeken szőlőtelepítésre is használnak), kis robbantásokkal lazította fel. Néhány méter mélységig a sziklák megrepedtek. Az előre csíráztatott magokat csákánnyal kivájt, néhány literes, komposzttal megtöltött mélyedésekbe vetette. Minden elvetett mag fölé, “üvegháznak”, aljzat és kupak nélküli kétliteres ásványvizes műanyagpalackot helyezett. Ebben várta a mag kikelését. Ismervén a gyenge kikelési arányt, sokkal több magot vetett el, mint amennyi fára szüksége lett volna.

Az első évben a komposztból kikelő gyomnövények megjelenésén kívül semmi nem történt. A gyomnövényeket rendszeresen eltávolította. Az első őszibarackfa a harmadik év tavaszán kelt ki. Ezután a többi magonc is lassan kibújt a komposztból. Az elvetett magok alig egy harmada kelt csak ki. A kikeléshez a központi gyökérnek, feltehetően egy lefelé menő repedést kellett találnia. Ha ilyen nem volt, a mag belepusztult.

Amikor a fiatal csemeték elérték a műanyagpalack nyakát, ezt utóbbit el kellet távolítani és az új fát szöges drótból készült ketreccel körülvenni. Ez a nyulak miatt volt szükséges. Ezután a fák egyre gyorsabban nőttek. A kikelést követő harmadik évben a magoncok egy részét Paul Moray beoltotta.

Nemi és nemtelen, vagy növényi szaporítás

Ezen a ponton van Paul Moray második felfedezése. Faiskolákban a gyümölcsfákat vad magoncokra oltják be. A kívánt gyümölcs pontos fajtáját és különleges tulajdonságait az oltó ág határozza meg. Rózsafára lehet barackot vagy szilvát oltani. Paul Moray rájött arra a kézenfekvő tényre, hogy ezek az oltások olyanok, mint az élő testbe beültetett idegen szervezetek. Állatoknál és az embernél az ilyen átültetés csak az immunrendszer teljes leépítésével lehetséges. Ezzel szemben tudott dolog, hogy a saját szövet átültetése minden esetben jól működik: az arcukon megégett személyek bőrét a fenekükről, vagy hátukról levett bőrrel, minden immunreakció nélkül, pótolni lehet. A fáknál, bizonyos mértékig, hasonló a helyzet.

A magonc beoltásával az oltóanyagot adó egyed gyümölcsét fogja az új fa termelni, nem a sajátját. A magnak a genetikai tulajdonságait a gyümölcsöt adó virágnak a beporzása, tehát a “véletlen” határozza meg. Egy fa gyümölcseinek minden magja más öröklött tulajdonságokkal rendelkezik. Természetesen, vannak kivételek is. Pl. az elvetett dióból gyakorlatilag azonos gyümölcsöt hordó diófa kel ki. Alma esetében a nem beoltott magonc egészen más almát ad, mint az anya-fa.

Paul Moray fáinak egy részét nem oltotta be. Ezeken a fákon a magot adó gyümölcstől eltérő gyümölcsök teremtek. A nemesítő szakemberek ezzel a módszerrel teremtenek új fajtákat. Ez az un. “nemi jellegű” szaporítás: a nőnemű virágot a hímnemű virágpor termékenyíti meg. A beoltással ezt a folyamatot kiiktatják.

A nem beoltott magoncok első termése a legtöbb esetben érdekes meglepetést tartogat. A kapott gyümölcs lehet nagyobb, vagy kisebb méretű, savanykás vagy mézédes, magbaváló vagy nem, stb. Ha pontosan azt a gyümölcsöt kívánjuk termelni, mint amelyik a magot adta, akkor az anya fáról kell egy ágat oltásra levágni. Ez az ág genetikailag a magonchoz igen közel áll. Oltásnál, mintha saját ágát ültetnénk át.

Az ilyen oltásoknál vadhajtás soha nem nő. A nyert beoltott fa betegségekre sokkal kevésbbé érzékeny, mint a vad alanyra beoltott csemete.

A magoncok gyümölcsei

Nyolc – tíz év után Paul gyümölcsösében megjelentek az első gyümölcsök. A fákat soha locsolni nem kellett, még akkor sem, amikor több, mint három hónapig egy csepp eső nem esett. A gyümölcsök kisebb méretűek lettek, mint az anyafák gyümölcsei, de magasan ízletesebbek. A különbség főleg a gyümölcsök sokkal erősebb illatán és magasabb cukortartalmán volt érezhető.

A falu több lakója, az eredmény láttán Paul Moray-tól bocsánatot kért.

A “Chichourle Egyesület”

Az eredményen felbátorodva, Paul Moray elhatározta, hogy a magról keltetést a lehető legnagyobb nyilvánosság elé viszi. Ennek érdekében alapította meg a “Chichourle Egyesületet”. Az egyesülettel főleg az elemi- és középiskolás tanulókat célozta meg. Munkatársai kirándulások szervezésével vitték a gyerekeket a természetbe magokat gyűjteni, amiket azután az osztályban csíráztatták és egy másik kirándulás alkalmával a természetben elvetették.

Chichourle olyan kopár hegyoldalakat keresett fel, amelyeken erdőt csak a vidék legöregebb emberei láttak valaha – néha még azok sem. Ilyen helyekre mentek ki a Chichourle kirándulói, ahová főleg tölgyeseket telepítettek makkok elvetésével. Meggyőződve tevékenységük rendkívüli hasznosságáról mind a közösség, mint a környezet javára, nem sokat törődtek a bevetendő területek tulajdoni viszonyaival. Ez a hozzáállás végzetesnek bizonyult. Minden esetben évek óta teljesen elhagyott területeken dolgoztak. Magánterületek esetén a tulajdonosok visszajelzése mindig nagyon kedvező volt: a vetésekből kikelő erdő a terület értékét csak növelte… és ingyen munkával. Az állami tulajdonban lévő területek esetében az “Administration des Eaux et Forêts” (Viz- és Erdő Hivatal) hivatalnokai addig nem reagáltak, amig az elvetett fák el nem kezdtek nőni. Kiderült ugyanis, hogy a vetett tölgyesekben a sugárba szökő egyedek aránya magasabb volt, mint a szakemberek által ültetett, hasonló területeken. Ha hozzádjuk azt a tényt, hogy a faiskolai és átültetési költségek vetés esetén eltűnnek, Paul Moray megoldása sokkal kedvezőbbnek bizonyult. Ehhez jön még a magonc fák sokkal nagyobb ellenálló képessége. Egy osztálynyi iskolás gyerek játszva sokkal hatásosabban – és ingyen – telepített tölgyeseket, mint az államilag fizetett szakemberek.

Az állami hivatalnokok egészen más szemszögből nézték a Chichourle Egyesületet tevékenységét. Az Egyesületet köztulajdon rongálásával vádolták meg és pénzbüntetéssel sújtották. Az évekig elhúzódó pereskedés folyamán Paul Moray egészsége tönkrement. A per folyamán jutott tudomására, hogy az iskolásai által telepített, több tízezer, 2 – 4 méter magas sudár tölgyet, fizetett állami alkalmazottakkal az utolsó darabig kitépették. Ezt a csapást az akkor már beteg Paul nem bírta ki. Koldusbotra jutva, betegen, mindenkitől elhagyatva halt meg.

A fentiekben röviden leírt történetet maga Paul Moray mondta el nekem kevéssel a halála előtt.

Paul Moray írott munkái

Számomra nagyrészt ismeretlen okok miatt Paul Moray nem hagyott hátra könnyen elérhető írásos munkát. Energiáját az ellene indított peren kívül a különböző szervezési munkák kötötték le. Paul Moray kitűnő előadó volt. Előadásait a nagyszámú közönség lélegzetvisszafojtva hallgatta. Amikor a fákról beszélt, személye átszellemült. Ezt a témakört egy, szinte vallásos kegyelet formájában kezelte. Lelkesedése minden hallgatóját magával ragadott.

Több előadásán és két néhány napos favető tanfolyamán volt alkalmam résztvenni. A fentiekben leírtakat jegyzeteim alapján készítettem. A Chichourle Egyesület minden lényeges bio-vásáron képviselve volt, ahol a látogatókat Paul fogadta személyesen. Módszerének a rövid leírását kis példányszámú füzetecskékben árulta fillérekért, de legtöbbször ingyen osztogatta mindenkinek.

Asztalára, a füzetek mellett a nagyközönség részére egy űrlapot is elhelyezett, amire bárki felírhatta lakcímét és a kért fa-magokat. Ezek után a kért magokat, a használati utasítás kíséretében mindenkinek ingyen, postán elküldte. Az én kertemben is van egy almafa magonc, aminek a magját tőle kaptam.

Egy alkalommal egészségi problémáiról beszélgettem vele. Ekkor reményét fejezte ki az iránt, hogy lesz talán még ideje tervezett könyvét kiadni. Korai halála ebben megakadályozta.

Paul Moray emlékét még a francia környezetvédők sem őrzik. Az az érzésem, hogy eddig még nem ismerték fel ennek a kivételes személyiségnek a valós értékét.

A “Fákat ültető ember” hihetetlen története

Befejezésül a témakörben még meg kell említeni Jean Giono L’homme qui plantait des arbres (A fákat ültető ember) c. rövid regényét ami egy valóban megtörtént és a szerző által is átélt esetet ír le.

Egy öreg, hegyi birkapásztor, Elzéard Bouffier életét írja le benne a 20. század első felében. Ez, az igen egyszerű, tanulatlan ember, állatait legeltetve a Provence-vidéki alpesekben, a környékbeli tölgyesben minden nap száz makkot szedett össze. A gondosan kiválogatott makkokat egy acélrúddal szúrt lukba vetette. Harminc év alatt a kopár sziklás hegyeket magonc tölgyek és másfajta fák százezreivel erdősítette be. A pásztor olyan elhagyatott vidéken ténykedett, hogy az “Administration des Eaux et Forêts” hivatalnokai a vetett tölgyesekről csak akkor értesültek, amikor a fák tulnyomó többségének a törzse már 10 – 25 cm átmérőjű volt. Ekkor már az új tölgyesek alatt, a több mint 100 éve elapadt források is újra kezdtek folyni. Ennek következtében, a régen elhagyott, romos hegyi tanyákba fiatal családok költöztek. A vidék újra élni kezdett. A hívatásos erdészek egyszerüen nem hitték el azt, hogy ezeket az erdőket egyetlen ember vetette. A kiküldött szakemberek szerint a jelenség “természetes” volt és a kérdéses erdők maguktól “spontán” keletkeztek.

Tudtommal ezt a rendkívüli irodalmi szépségű regényt még nem fordították le magyarra. Az eredeti francia szöveg pdf formában a következő címen tölthető le:

http://www.ibiblio.org/beq/classiques/Giono-arbres.pdf

A regény alapján egy művészi rajzfilm is készült, amit a következő címen lehet megnézni:

http://www.respire-asbl.be/Film-L-Homme-qui-plantait-des

Jean Giono regényének az olvasása egy valóságos beavatás a természet titkaiba. A magyar fordítást általános iskolai kötelező olvasmánnyá kellene tenni. Ebből a regényből egy fiatal gyermek többet tanul meg a természet értékeiről, mint száz vaskos erdészeti szakkönyvből.

Forrás: www.eautarcie.com

Hozzászólás

  

  

  

*