Támogassa adója 1% -val Valkonya jövőjét Valkonyai Civil Alkotó
Közösség EgyesületAdószám:
18627727-1-20
|
A honlap alapértelmezése, 2010. okt. 21. A nemzeti ünnepen a reggeli 0 fok után délutánra körülbelül 14 fokig emelkedik a hőmérséklet a faluban.
Déli szél fog fújni, nem lesz hideg. Felhős idő lesz.
Majd a jövő hét elején változik, fordul ismét az időjárás, – egyelőre még nagy bizonytalansággal , hogy mekkora mértékben –
lehűlés következik . ( A havas esőt sem lehet kizárni a jövő hét közepére, ide Zalába)
Október végén küszöbön a tél…
miklosfamet szolgalat
A honlap alapértelmezése, 2010. okt. 21. Reggelre fagyni fog ismét , – 2 Celsius várható.
Felhőre is számíthatunk , de mégis inkább napos időnk lesz pénteken.
A déli szél időnként megélénkül, délután 12 fokig emelkedik a hőmérséklet.
miklosfamet
A honlap alapértelmezése, 2010. okt. 20. Kitisztult az ég felettünk az esti órákra, erős lehűlés várható reggelre a mérséklődő északnyugati , nyugati szél nyomában.
Fagyni fog.
– 2 C – ra számítok reggelre a völgyben. És páraképződésre.
Holnap egész nap kellemetlenül szeles , hideg már – már télies időre készülhetünk az erős, hideg északnyugati szél miatt.
A csúcshőmérséklet nagy valószínűséggel 10 C fok alatt marad. A sok napsütés ellenére is!
Öltözzünk rétegesen , sál, sapka stb… nehogy ráfázzunk, mert megfáztunk.
miklosfamet szolgalat
A honlap alapértelmezése, 2010. okt. 19. A hajnali órákban elér bennünket egy következő mediterrán ciklon felhőzete, melyek idén csak úgy futószalagon érkeznek fölénk… (Ha ez télen is így lesz… de ne szaladjunk előre! )
Tehát hozzávetőleg úgy 10 mm-nyi újabb adag eső várható a csapadékhullás holnap esti megszűntéig.
Délután, este nyugatiról északnyugatira fordul és megerősödik a szél! Ismét!
Nem lesz meleg: a minimum: 5 , a maximum 7 C fok lesz mindössze!
Öltözködjünk téliesen…
Egyébként megfigyeltem , hogy ilyenkor 20 – a környékén szinte minden évben van egy erősebb hidegbetörés, de azért az igazi tél még egy hónap múlva jön…
miklosfamet szolgalat
A honlap alapértelmezése, 2010. okt. 18. Holnap napközben – északnyugat felől – lassacskán már felszakadozik a felhőzet.
Eső holnap már nem esik és délutánra már kevés napsütésben is bízhatunk.
Élénk, sőt olykor megerősödő északi , északnyugati szél fúj.
A reggeli minimum 5 , a délutáni maximum – hőmérséklet a faluban 10 Celsius lesz.
A hétvégére – már pénteken! – jön a fagy.
miklosfamet szolgalat
Dél – Zala , Nagykanizsa
A honlap alapértelmezése, 2010. okt. 17. A holnap délelőtti órákig kisebb záporesők fordulnak elő, de jelentős eső nem várható.
Reggel 8-9 fok várható, mely hőmérséklet a nappali órákban sem igazán emelkedik tovább a mérsékelt északi, északkeleti szélben.
Szomorkás, igazi késő őszi időnk lesz tehát.
miklosfamet szolgalat
A honlap alapértelmezése, 2010. okt. 16. Egy Genovai – öböl középponttal kiépülő mediterrán (vagy genovai) ciklon melegfronti felhőzete ér el benünket holnap itt Dél – Zalában.De csak a ciklon keleti széle… Ismétlődő kisebb esőkre, záporokra lehet számítani napközben.
Reggel 5 , délután 10 C fok a legvalószínűbb hőmérséklet.
Az északkeleti szél időnként megélénkül,hűvös időben lesz részünk!
Egyébként a következő időszak folyamán most már felpörögnek az időjárási események a Kárpát – medence térségében, és időjárási szempontból izgalmas, változatos napok következnek a továbbiakban.
A jövő hétvégére pedig komolyabb hideg ( és erős szél) ígérkezik már… a mostani kilátások tükrében.
miklosfamet szolgalat Nagykanizsa
A honlap alapértelmezése, 2010. okt. 13. A következő 3 – 4 nap még a változatlan és eseménytelen napok számát növeli. De ennek biztosan sokan örülnek.
Reggelente előfordul talaj menti fagy, 2 – 3 C fok lesz.
Délutánonként maximum 13 fokig emelkedik majd a hőmérséklet a hétvégéig következő napok során.
Ködre, párásságra minden nap lehet számítani.
miklosfamet szolgálat
/Technikai okok miatt a következő előrejelzés – legalábbis tőlem – szombat este valószínű/
Tisztelt olvasóink, látogatóink megértését, türelmét megköszönöm.
A honlap alapértelmezése, 2010. okt. 12. Párás reggel elé néz a völgy lakossága, 5 C fokot mérhetünk reggel, ami délutánra 15 C – ig emelkedik.
Mérsékelt északkeleti szél fúj majd holnap és napsütésre is számíthatunk a változóan felhős ég mellett.
Tehát az anticiklon még marad…
miklosfamet szolgalat Nagykanizsa 2010
A honlap alapértelmezése, 2010. okt. 11. Reggeli talaj menti fagy után továbbra is jó idő, hűvös, de vénasszonyok nyara jellegű nappal…
15 C délután, nap nap után ugyanaz ismétlődik, ritka, de nem példa nélküli időjárási helyzet.
miklosfamet szolgálat
|
|