Levelek a völgyből 14.
Mottó:
Alattad a föld, fölötted az ég,
benned a létra.
(Weöres Sándor: A teljesség felé)
Addíg „civilizáltuk” magunkat, addíg-addíg könnyítettük megélhetésünk gondjait technikával és technológiákkal, míg gondolkodásunk ellaposodott, nyelvünk elszegényedett. Érdeklődésünk hovatovább arra korlátozódik, hogy mi fő a fazékban, és mennyi van a pénztárcánkban. Nyakunkon maradnak a dolgok, elvesznek a jelentések. Ezzel egyszersmind jelentéktelenné és jellegtelenekké és jelentőség-nélküliekké leszünk. A nyakunkon maradt dolgok azután merő, nyűgös kötelességgé silányulnak. Egyéb okai mellett ezért is halnak el a valaha oly gazdag jelentést hordozott népszokások, mint pl. a húsvéti locsolás – még az olyan modernizált és városiasított formában is, mint a kölnivízzel vagy szódásballonból történő locsolás. A kedvesség erőszakossággá, a humor durvasággá züllik. A szeretet-szerelem kimondására már nincs metaforánk, csak direkt és durva szavaink vannak.
